|  A hosszú úton mindenhol biztosan haladtunk, egyedül Mariapharrban  tévedtünk el a Berghotelt keresve. A forró Viharsarokból érkezve mi  voltunk a legnyáriasabban öltözve, de hamar előkerültek a meleg holmik,  mert legalább 10 °C-al ”melegebb éghajlatról” érkeztünk. A szállás nagyon tetszett, az első estén nem csak a hellyel, hanem a táborozókkal is ismerkedtünk.Az első este sokat dicsérték a jó időt, és a tavalyi tábor esős túráit  hozták fel példának, erre másnap reggel esőkopogásra ébredtünk - jó kis  fricska volt... Szerencsére hamar elállt az eső és kezdődhetett a  bemelegítés.
 Az első napi túra máris próbára tett bennünket, csak a tábor egyik  "zergéje" - Ősz-Farkas Ábel -, no és az őt féltő apukája jutott fel a  csúcsra. Mi oly távolból követtük őket, hogy a túravezető intésére -  mely szerint nem érünk vissza vacsorára - visszafordultunk. Szerencsére  kárpótolt minket a táj szépsége, a minket körülölelő hegyek, völgyek  látványa. A második nap a Göriah völgyében haladtunk egyre feljebb, hatalmas  hegycsúcsok között. A hegyoldalakból nagyon sok patak és vízesés zúgott,  rohant lefelé mintegy csillogó ékszerként díszítve az üde zöld  hegyoldalakat. Feljebb jutva már hófoltokat is láttunk, a zöld színt is  egyre inkább felváltotta a sziklák szürkéje. Az út végén két csodás  tengerszemet láthattunk, melyeknek ragyogó tiszta vize meglehetősen  hideg volt, de azért jólesett benne megáztatni a fáradt lábainkat.  Szerencsére akkor is sütött a nap, így nem esett nehezünkre  megszabadulni a túrabakancsoktól. Ezen a túrán is a gyerekek jártak az  élen, csodáltuk a kitartásukat, és hogy mindezt oly könnyedén -  izzadságcsepp és lihegés nélkül - tették. Harmadik nap következett a tavalyi túrázók által megemlegetett  Riedingthali túra. Természetesen most is igyekeztünk a nehezebb túrát  választani, és nem ért bennünket csalódás, hiszen az első kaptató már  erősen megviselt bennünket. Itt elmondta a táborvezető, hogy már nem  lesz több emelkedő, csak a gerincen kell végig menni. Így is volt, de  azon a gerincen volt elég emelkedő, meg lejtő. Szerencsére itt is jó  volt az idő, az ebédnél Ilonka elárulta, hogy felhőkért imádkozott, mert  tűző napon megerőltetőbb a hegymenet. Viszont amikor leültünk a hegyen  ebédelni, kérte Ernőt, hogy imádkozzon egy kis napsütésért, mert a  szélben üldögélve bizony előkerültek a kabátok. Ekkor kisütött a nap és  máris jobban éreztük magunkat ebéd közben, olyannyira, hogy a bátrabbak  még a tengerszemben is megfürödtek. Aztán leereszkedtünk a völgybe, ahol  már várt ránk a lila tej és a túrós rétes. Éreztem a különbséget az  alpesi és az alföldi tej között... :-) Negyedik nap felvonóval mentünk a hegyre, onnan csak 100 m  szintkülönbséget kellett leküzdenünk a Grosseck (2066 m) csúcsáig, de ez  olyan kaptató volt, hogy többen inkább nem jöttek tovább a Speiereck  2411 m magas csúcsát meghódítani. Pedig ott már szinte csak gerinctúra  volt az egész. Nagy élmény volt feljutni a csúcsra, még ha ez egy  rövidebb túra volt, akkor is. Itt is fent ebédeltünk, megint előkerültek  a kabátok az erős szél miatt. A dinnye is fincsi volt, amit ebédre  vittünk, szerencsére többen is kértek belőle, mert ketten nem tudtuk  volna megenni. Nagyon szép volt ez a hegy, tele sziklával, a kövek  között csodaszép virágokkal. Emellett mindenhol tehenek és birkák  legelésztek, akik unottan nézték, ahogy mi felküzdjük magunkat oda, ahol  ők mindennapjaikat élik. Ötödik napon szabadprogramot hirdettek, ezért úgy döntöttünk, hogy a  változatosság kedvéért túrázunk egy kicsit. Esett az eső, ezért a csapat  nagy része Salzburgba vette az irányt, furcsán is néztek ránk. A  túravezető - Czakó László – ezúttal is velünk volt. Összesen négyen  indultunk útnak, Lacin kívül Ilonka és mi ketten. Ezúttal a  Zechnerkarspitz (2452 m) volt a cél. Csakhogy itt nem állt rendelkezésre felvonó, és az eső is egyre csak  esett. Szerencsére az első óra után elállt az égi áldás. Nagyon jól  haladtunk, így három óra alatt - fél órát nyerve a túrajelző táblán  feltüntetett időhöz képest - kényelmesen feljutottunk a vadregényes  csúcsra (több mint 1100 m szintkülönbséget is legyőzve). Közben a  felhőkből ki-kibukkantak a környező hegyek, sziklák, néha a felhők  fölött jártunk, aztán egyik pillanatról a másikra már bennük is voltunk.  Fenn a csúcson is felhőben voltunk, de olyan meleg volt, hogy nem  fáztunk ebéd közben. Szép új kereszt volt fent, jó volt körbeállni és  imádkozni, énekelni, hálát adva Istennek a felemelő élményekért. Lefelé  újabb ajándékokat kaptunk, hiszen láthattunk zergét és mormotákat is.
 Hatalmas élmény volt ez nekünk, csodás ez a táj. Sosem volt gond az  alvás, a túrák és a jó levegő minden estére kiütött bennünket.  Igyekeztünk is pihenni, hogy másnap megint bírjuk a hegymenetet.
 A testi megpróbáltatásoknál és a csúcsra érés öröménél volt egy nagyobb  élmény is számunkra: a lelki hegymászás, ahogy megismertük reggelente a  Biblia hegymászóit, és esténként József történetét. Szombaton, az  istentiszteleten osztrák és német testvéreink is részt vettek, ezért két  nyelven is hallhattuk, József történetének befejezését. Délután pedig  az egész történet elmélyítését élhettük át egy remek láthatatlan színház  formájában.
 Nagyon jó volt az ellátás, a vegetáriánus étrend segített bennünket a  túrákon. Nem terhelt bennünket a nehéz ételek emésztése és mindig volt  elég energiánk továbbmenni. Általában egy hét kevés a pihenésre, ha fekszünk a beach-en és  süttetjük a hasunkat, gyakran ott motoszkálnak a fejünkben a mindennapi  gondok, kell egy kis idő az átállásra, a kikapcsolásra. Itt, ez nem volt  gond, a csodálatos tájban gyönyörködve, lelki-testi hegymászásban  fáradozva gyorsan kikapcsolódtunk, oly távolinak tűntek a szürke  hétköznapok. Köszönjük Istennek, a szervezőknek, a segítőknek, a többi  táborlakónak, ezt a feledhetetlen hetet. MészárosAndi és Zoli
 |